Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 1985 késő őszén megismerkedhettem Zsolnai József Tanár úrral. Válságos éveket átélve (v.ö. családszociológiai tanulmányom) megkaptam a lehetőséget és bizalmat, hogy új környezetben, teljesen új munkakörben kezdhessem új életemet. Tanár úr a törökbálinti Kísérleti Általános Iskolában alkalmazott, mint kutatásszervező közvetlen munkatársaként. Soha nem felejtem szavait, amikor azt mondta „András most „megcsinálhatod” önmagadat, de ehhez nagyon sokat kell tanulnod”. Rengeteget kellett dolgozni és autodidakta módon tanulni éjszakákba nyúlóan, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Csodálatos időszak volt, ekkor vette kezdetét az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program. Nagyon sok neves oktatáskutató, oktatásszociológus és oktatáspolitikus fordult meg Törökbálinton. Szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őket és beszélgethettem velük. Tanár úrral ebben az időszakban szinte bejártuk az egész országot feltérképezve az un. követő iskolákat. Négy év szoros munkakapcsolatot követően anyagi nehézségeim miatt el kellet hagynom Törökbálintot, azzal a megbízással, hogy a szakképzés területén hasznosítsam az ott tanultakat. Munkakapcsolatunk nem szűnt meg és 1998-ban visszacsábított Törökbálintra felvázolva élete nagy lehetőségét a tanárképzés megújítását a Veszprémi Egyetem keretein belül. A mai napig büszke vagyok arra, hogy a Pápai Pedagógiai Kutatóintézet megalapításában számított munkámra. A munka „hasonló” volt, mint Törökbálinton. Éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy az intézet működőképes legyen és több akkreditációs anyagot készítettünk el a kari ülésekre. Egy évig voltam az intézet munkatársa és fájó szívvel búcsúztam el Pápától ti. két kiskorú gyermekem megsínylette az állandó ottlétemet. A mai napig hálával gondolok Tanár úrra és az együtt töltött évekre.
Az alábbiakban Zsolnai József: Vesszőfutásom a pedagógiáért c. könyvéből, Törökbálintról és Pápáról olvashat a kedves érdeklődő.
